A trágya nem hazudik

“A nők mind egyformák, csak az egyik ilyen, a másik olyan.” (Szerb Antal)

Ilyen egyforma vagyok én is, ezért kérdezem az egyik olyat és a másikat is, ők hogy csinálják? Amikor elakadok és akkor is, amikor szárnyalok. Érdekel.

Több zseniális mentorra akadtam így. Egyikük Márta. Aki előbb kezdte árulni az ezer színű és fajtájú kis paradicsomait a szárszói termelői piacon nyár elején, mint, hogy az enyémek beértek volna. Sőt, a többségén még csak virág díszelgett. Így általa ki tudtam húzni azt a két hetet, míg az enyéim is elárasztottak a termésükkel. A kis sárga koktélparadicsomja különösen finom volt. Persze vettem tőle sűrű, illatos igazi málnaszörpöt is, aztán odáig fajultam, hogy a paradicsom betakarításnál szósz receptet is kértem és kaptam tőle. Márta fantasztikus, sugárzó, tiszta teremtés. Beszéde, stílusa is olyan sűrű, mint a szörpje és olyan tiszta, jó. Ilyen a kertje is. Olvassátok szeretettel a történetét és a tapasztalatait.

“Lili nénje”, ahogy az unokaöccse elnevezte Mártát. 2007 óta csinálja a kertészkedést.  Az evangélikus üdülőben dolgozott előtte, de váltani akart és a nagymamája biztatta. Próbálkozzon a földjeiken, ügyes, menni fog, ő is járt a piacra, mikor fiatal volt, megéri.  Márta nem nagyon hitt benne, de szerette volna kipróbálni.

A földeken már a nagyszülők elkezdtek gyümölcsfákat ültetni és szőlőt. Elég nagy föld, 1 hektár körüli az egész. De nincs mind beültetve. Az elején gyümölcsfák, aztán szőlő, málna. A bogyósokat, feketeszedret, ribizlit, epret már Márta ültette be, mert látta, hogy ezekre nagy igény van, jól eladható.

Az első évben még több volt a vetemény: paprika, paradicsom, aztán fóliát is készítettek, hogy legyen saját palántájuk.

Kata (K): -Magot honnan vesztek, rendeltek?

Márti (M): -Olyanokat vetek, amik nem F1 hibridek, hanem a régi bevált fajták magjait szedjük. Meghagyunk egy bokrot magnak, arról nem szednek le semmit. A paprikánál nagyon jó, ha saját magot szed az ember, a boltiak megbízhatatlanok, nem kelnek ki, csak az a biztos, amit magam szedek.

K: -A maggyűjtés hogy néz ki? Leérik a paprika és félbevágod?

M: -Nem, nem! A paprika leérik, majdnem fonnyadt piros, amikor teljesen érett. Akkor leszedem és picit hagyom száradni, esetleg fölfűzöm. Amikor teljesen jó, szétvágom. De a magházról még mindig nem szedem le a magokat, hanem tovább szárítom magházastól. Pl. A mamáéknál a meleg üveges terasz asztalán. Nem kell hozzá semmi különös, csak egy meleg, nem párás hely. Mikor jól megszáradt, lemorzsolom a magokat.

A paradicsommag az más, azt kiszedem paradicsomból, átmosom, tányérra, papírra ráteszem száradni. Egyedül uborkából nem szedek magot, azok nem hozták azt a szintet. Tömzsik vagy nyurgák lettek. Abból megvan az a pár fajta, amit veszek, azt tudom, hogy akkor az jó lesz. Cukkiniből pl.igen. megvárom, míg teljesen besárgul, akkor érett. Szétvágom és kiszedem a magját, ennyi.

-Melyik paradicsomfajta a kedvenced?

– Mindig úgy vetek a fóliába, hogy gömbölyű paradicsomot, aztán legyen nagy befőző paradicsom, hosszúkás paradicsom és a koktélok. Tudom a nevüket, de senki se keresi így. Most már egyre inkább kísérletezek mindenféle színű koktélparadicsommal is. Igény van rá. Akár interneten, aká boltban mindig megnézem a magokat, találok -e újakat. Szeretek kísérletezni.

-Amikor a palántákat kiülteted, mi az, amire nagyon odafigyelsz a paradicsomoknál?

-A paradicsomoknál igazából a lényeg az, hogy ne kezdjenek el tönkre menni. Elég érzékenyek. A trágyázás nyilván nagyon fontos a földnek, hogy legyen egy jó minőségű föld. Én mindig a volldünger tápsót használom. Az ültetőgödörbe ilyen öntözővizet teszek. Ez nagyon jó dolog. Nekem nagyon bevált. Ezt teszem paprikák alá is és minden ültetés alá igazából. A palántát magunknak megcsináljuk.  Egyszer beöntözöm ültetéskor, aztán már nem adok semmit. Azaz, hogy ne menjen tönkre vagy tejsavós permetet kap, vagy szódabikarbónásat. Én ezeket részesítem előnyben. Ehhez szoktam még tenni egy kis lombtrágyát. Pl. Wuxalt, mert az fel tud szívódni a levélen keresztül is. Amikor nagyobbak lesznek a palánták, akkor kell csak hetente ez a permet, hogy ne romoljanak el. Mikor kicsik, nem kell. Aztán persze a karózás van még a paradicsomnál, ami nagyon gáz. Azt nem szeretem.

K: -Az egy szélmalomharc, én is utálom. (mondjuk együtt a magunkét, és nevetünk az egészen)

M: -A sok karót leverni is nehéz, meg a kötözgetés. Ezzel bajban vagyok. Egyszer, aztán kétszer és ha nincs meg a harmadik, már a földön is van. Mindenhol van, tudod. De sajnos nyáron már erre nem mindig marad idő, sok a munka.

K: -Hát igen. És mindig túlnövik, akkor kezdhetem újra. A szódabikarbónás permetet hogy csinálod?

M:- 10 liter vizet szoktam bekeverni és ahhoz teszek 3 evőkanál szódabikarbónát. A vízzel összekeverem és ezzel lepermetezem. Semmi mást nem teszek bele.

K:- Kártevők ellen hogy védekezel?

M:-A kertben nincsenek csigák. A fóliában már voltak, a fólia szélére szórt granulátum elég volt. Egyébként nem nagyon vannak. Szellősen ültetek, nem spórolok a hellyel. Krumplibogarak sajnos vannak. A mama most csinált egy permetszert. A padlizsánt nagyon szeretik a krumplibogarak, jobban, mint a krumplit. Úgyhogy a padlizsánra figyelni kell. A padlizsán tápanyag és vízigényes, a padlizsánnak meg kell adni, ami jár. Egyébként nem lesz szép, csak fölnyúlik, elkezd sárgulni, tápanyaggal gyakrabban meg kell öntözni.

K.:- Mi az amit mondjuk a nagymamád máshogy csinált a kertben? Pl. az én egyik szomszédom egy idős néni és teljesen máshogy gondolkodunk a kertészetről. Valamit meghallgatok, de alapvetően megyek a saját fejem után.

M:- Teljesen más, nálunk is volt ebből vita. A papánál volt minden teljesen gaztalan, tiszta a föld, az ágyások is katonás sorban.

K: -Igen, de ott talán nem jól kihasznált a terület.

M.:Én is sokat olvasok ilyeneket. Nem így kell ezt csinálni igazából, a földet ez nagyon tönkreteszi az állandó szántás, forgatás, macerálás. Hagyni kell, hogy elszaporodjanak azok a hasznos dolgok, amik kellenének. A papa mindent tavasszal, ősszel is összegyűjtött, elégetett. Ez a komposztálós módszer még nem volt igazán. Én ezt elkezdtem és régóta csinálom, 3 komposztálóm van, oda kerül a feldolgozott hulladék, héj, mag stb. Pont most szedtük szét a földet belőle és lehet újra kezdeni, gyűjteni. Tök jó dolog. Sok minden van, amit én másként mondok, másként csinálok, mint ők. Sokszor nem bírok én se a gazzal, nem győzöm. Mikor kimegyünk és pl. kezdődik a málnaszedés, ott borul meg nekem a mutatvány, mert onnantól mindig kell szedni valamit. 200 bokor málnám van, az egy babra munka. Rengeteg idő elmegy, nem jut  mindenre. Mindig azt csinálom, amit fontos.

K:- Én az epreket mind kiszedtem és ámpolnába tettem, onnan lógatom, nem károsodik a földre lecsüngő eper, illeg-billeg szabadon. Persze ekkora területet nem lehet fellógatni.

M: Megfogadtam, hogy csökkenteni fogom a zöldségeket, mert a fákkal, bokrokkal kevesebb a gond és több a haszon is a gyümölcsökön. Sok a munka, a férjem és a nagyanyám is sokat segít. A gyerekek (22 a fiam, a lányom 20). Ők is segítenek persze, mindig lehetne ott mindent csinálni, de nem akarom a gyerekeket ezzel nagyon piszkálni, ez az én vállalásom. Most 30 kiló málnát szedtünk le, persze, segítettek.

K:- Márta, azt a bazsalikomos paradicsomszósz receptet elmondod még?

M:- Persze, azért találtam ki, mert több terem, mint amit el tudok adni, így meg üvegbe zárva el tudom rakni, izgalmasabb, mint a sima paradicsomszósz. Az egyik barátunk nagy olasz rajongó. Ő szokta csinálni, de ő konzervből. Tőle tanultam. Megfőzöm a paradicsomot bazsalikommal, fokhagymával, sóval, borssal. Ezt a szószt tésztával összekeverem, parmezánnal isteni. Sűrűre főzöm, lezárom. Nem teszek bele tartósítószert. Eláll forrón beletöltve, lezárva, száraz dunsztba 1-2 napig.

 

K:-És a padlizsánkrémed hogyan készül?

A padlizsánt megsütöm egészben sütőpapíron. Lehúzom a héját. Hagymát pirítok, belerakom a padlizsánt, a fokhagymát, a mustárt, sót, borsot, beállítom az ízét. Összebotmixerelem. Üvegekbe teszem, lezárom és kigőzölöm. Nagy lábosba vizet teszek és az üvegeket beleállítom, felforralom. Ez sterilizálja az egészet kívül-belül, a vákuum magába szívja a tetőt, levegő már nem megy bele, nem romlik meg. Mindig van 1-2 esetleg, ami megromlik, az a tető miatt lehet, ha nem záródik jól. De ha jó az üveg, akkor működik és nem kell bele semmilyen tartósító. A savanyúságokat is ugyanúgy csinálom. pl. kis hagymát megpucolom, megmosom, paprika közé teszem. (4db 2 dl-es üveghez  7,5 dl víz, 2,5 dl 10%-os ecet, 4 tk só és 8ek cukor). Az üvegbe öntöm, ha kész és tele az üveg gőzbe teszem (hidegben kezdem és együtt melegszik fel, ennek nem kell annyi idő, mint a padlizsánkrémnek, mert megpuhul, max. fél óra. Mikor majdnem forr a víz, akkor jó. Tető legyen az edényen, szépen lassan forrjon. Ebben hagyom kihűlni.

Tavaly volt Márti 40 éves, akkor kapott egy honlapot a családjától, ott már Lili nénje, ahogy az unkaöccse elnevezte, és már az egész család így hívja. Ismerjétek meg minél többen, kóstoljátok a termékeit, fantasztikusak! Mártival még több cikkem lesz (a következő a bogyós gyümölcsökről), mert alig tudjuk abbahagyni a beszélgetést, hatalmas tapasztalata van és tüneményes teremtés.

http://szorpok-lekvarok-gasztroajandekok.hu/

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!